A harkányi gyógyvízen túl…

harkaanu
Harkány egyik gyönyörű kertje

Harkány a természet igazi ajándéka, az itt található kénes víz már évszázadok óta pótolhatatlan gyógyírt jelent sokak számára. E csodás vidék egész évben látogatható, s a fürdőn kívül számos egyéb látnivaló és nevezetesség is megtekinthető. Aki ide látogat, az nem hagyhatja ki a történelmi nevezetességeket, a borászati szolgáltatásokat, a drávai sétahajózást, a páratlan éttermeket és apartmanházakat. Kedvükre való időtöltésre lelnek itt a lovagolni vágyók, azok akik kerékpározni szeretnének, sőt még a vadászokat is le fogja nyűgözni a harkányi táj

Nem kétséges, hogy akik felkeresik Harkányt, azok elsődleges célpontja a gyógyfürdő, amely Európában egyedi és méltán híres. Ez nem meglepő, hisz a csodavízhez fedett pihenőterület is tartozik, egyedülálló látványfürdővel ékesítve. Vannak azonban más látnivalók is, akárcsak a történelmi nevezetességek és nyugtató parkok. A mindenre kíváncsi turisták számára kihagyhatatlannak bizonyul a katolikus templom, amelynek falán Jézus szenvedéstörténete látható. A remekmű a templomkertben is folytatódik, ahol a magyar történelem fontos személyiségeit és eseményeit is meg lehet tekinteni. Nem szabad megfeledkezni a református templomról sem, mely 1802-ben épült, s egyediségét igazán pompássá teszi a tény, hogy az épület műemléki védettséget élvez. A csodás parkokkal is büszkélkedő Harkány egyik ékköve a Zsigmondy park, amely a képzőművészeti alkotások és pihentető padok remek keverékét ajánlja. A Harka-kút ősparkja sem kivétel a látnivalókat illetően, ahol igen értékesnek bizonyul a Zsolnay alapanyagú szökőkút.

A séta tovább folytatódik a borkedvelők számára, hisz a Villányi vidék vonzereje a borban mutatkozik meg. E tájon Magyarország kiváló minőségű, változatos vörös boraival lehet ismerkedni; nem szabad kihagyni a nagyszerű rozét, s a jellegzetes sillert sem. Végezetül pedig mindenképp meg kell tekinteni a helyi borgazdák borversenyeit és kiállításait is. Aki viszont kihagyná a borkóstolást, az mindenképp próbálja ki a drávai sétahajózást, mely a színes és változatos növényvilággal és állatvilágával, illetve a sebes futású Drávával méltán kelti fel a turisták érdeklődését. Mivel a folyó környéke az országhatár közelsége miatt nem volt látogatható, ezért a háborítatlan vidék igazi egzotikum és kikapcsolódás is egyben. Mindezek megtekintése után, egy esetleges kerékpátúra vagy vadászat után nem is jelenthet jobb menedéket a kiváló vendégszeretettel büszkélkedő apartmanházak sokasága. Az ízlésesen berendezett apartmanok tökéletes pihenőhelyeket jelentenek, s kellemes összhangban vannak a környezettel.

Harkányt nem csak a gyógyvize miatt érdemes látogatni, hisz itt olyan érintetlen csodák, történelmi nevezetességek és nyugalmat sugárzó parkok várják az ide látogatókat, melyeket feledni nem lehet. E vidék a nyugalom és a pihenés kiváló helye, ahol a testet gyógyítani lehet, a lelket feltölteni kell, s a varázslatos pillanatokat megélni érdemes. Lépjen fel ön is weboldalunkra http://www.apartmanharkany.hu/ és ismerje meg jobban Harkány különlegességeit!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás