Elektromos cigaretta – helyettesítheti a hagyományos dohányzást?

cigi31
Elektromos cigaretta

Ez a kérdés bizony vita tárgya, hiszen az elektromos cigi egyre elterjedtebbé vált a kereskedelemben, és a kereset is igen nagy rá. Ez azt a tényt támasztja alá, hogy az e-cigi valamiképpen helyettesíti a hagyományos cigarettát. De nézzük meg, miért is merjük mindezt kijelenteni.


Először is az e-cigivel jelentős összegeket spórolhatunk meg, hiszen amíg más hetente, sőt akár naponta is nagyobb összegeket ad ki cigire, addig az e-cigi egy hosszú távú befektetés. Egy jó minőségű akkumulátor vásárlásával lehetséges akár fél évig is dohányozni úgy, hogy nem kell spórolni a naponta elszívott slukkal.

Másod sorban a működési elve olyan mechanizmusra alapszik, ami nagyon jól tudja utánozni a hagyományos cigizést, és a dohányzást kedvelők ugyanazokat a mozdulatokat végezhetik el, mintha hagyományos cigit szívnának. Már csak a megjelenés és a valósághű forma is forradalmasította ezt a találmányt, a füstöt imitáló páráról nem is beszélve. Mindezt tetőzi az is, hogy az e-cigi vége is el van látva egy olyan vörös fénnyel, ami a hagyományos ciginél a parázsnak felel meg. Láthatjuk tehát, hogy az e-cigaretta teljes mértékben vissza tudja adni a dohányzás által nyújtott mozdulatokat és megszokott műveleteket.

Ezen felül pozitívumot jelent a hagyományos cigarettával szemben az is, hogy az e-cigi olyan folyadékkal működik, ami a különböző összetevői mellett remek aromát nyújt a dohányzónak. Nem kell a kellemetlen füst szaggal bajlódnunk, és a környezetünket sem kell zavarja majd a füst. Akármikor és akárhol elő lehet venni, hiszen észre sem vevődik a használata a füstmentességéből fakadóan. Az sem mellőzhető, hogy nem tűzveszélyes így hát semmilyen kockázattal nem jár a használata.

Mindezt figyelembe véve bátran állíthatjuk, hogy az elektromos cigi számos téren felülkerekedik a hagyományos cigin és egy jóval olcsóbb dohányzási alternatívát jelent egyre több használó számára.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás