Ezüstérmes lett az MKB-MVM Veszprém a Bajnokok Ligájában

 

A Veszrém sokáig menetelt
A Veszrém sokáig menetelt

Hatalmas bravúrt hajtott végre a veszprémi csapat, mert sikeresen bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol aztán vereséget szenvedett a Barcelona csapatától. Nagy eredménynek mondható a veszprémiek végső helyezése, hiszen utoljára 2002-ben sikerült magyar csapatnak döntőbe jutni, akkor szintén nekik sikerült. Ahogyan akkor, úgy most sem sikerült győzni, ám a kitűzött célt teljesítették, a szisztematikus munka észrevehető, hiszen évről évre jobb teljesítményt mutatnak, és egyre tovább jutnak. Azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megnyerik a négyes döntő első meccsét, vagyis bejutnak a döntőbe – ez sikerült is.

 

Azonban a Veszprémnél jóval bővebb és erősebb kerete van a Barcelonának, amely így nem érezte meg annyira azt, hogy 24 órán belül két létfontosságú mérkőzést kell játszani a legmagasabb szinten. Az MKB-MVM Veszprém az elődöntőben, nagy csatában, szinte végig irányítva verte meg a hazai pályán játszó Kielt 31-27-re, majd a Final Four utolsó meccsén, a döntőben pedig 28-23-ra győzedelmeskedett a katalán csapat felettük.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás