11. január 2015 · Fiatal krátert azonosítottak a Marson bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva · Kategória: Hírek

 

Új kráter a Marson

Új kráter a Marson

A Mars felszínén rengeteg kráter található főleg a déli részen, azonban ezek nagy része ősi becsapódás emlékeit őrzik. A legnagyobb részük közvetlenül a Naprendszer születését követően alakult ki, amikor is beszélhetünk egy úgynevezett becsapódási korszakról, ugyanis ezek folyamatosak voltak. Ezt az időszakot 3,8-4 milliárd évvel ezelőttre teszik a szakemberek. Például a Hold legtöbb krátere is ebben az időszakban keletkezett, a Földön pedig gyakorlatilag már semmi nem maradt fent ezekből az ősi kráterekből, ami leginkább a lemez tektonikai folyamatoknak, valamint a folyamatos eróziónak köszönhető.

 

A Föld légkörét kisebb meteoritok még most is elérik, azonban ezek rövid idő alatt elégnek. A Marson más a helyzet, mivel rendkívül ritka a légköre, ami azt jelenti, hogy egy-egy meteorit nagy eséllyel eléri a bolygó felszínét. Sokkal gyengébb védelmet jelent a felszín számára a Marson megtalálható 7,5 millibar légnyomás, mint a Földön, ahol ez a szám 1013. Az új, fiatal kráterről a Mars Reconnaissance Orbiter nevű űrszonda készített felvételt, a CTX 2012-es felvételén még nincs ott az a kráter, ami 2014 júniusában már igen.

 

Megállapítható a kráter különböző tulajdonságai alapján az, hogy az égitest lapos szögben érte el a bolygó felszínét. A Universe Today-ben közölt tanulmány szerint, ez a legfiatalabb kráter, amit azonosítani lehetett a Marson, a különböző felvételeknek köszönhetően pedig már több mint 400 új krátert sikerült azonosítaniuk a szakembereknek, ez a szám pedig folyamatosan növekszik.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás