Hatalmas változásokat hozhat az olvadás

Föld
Föld

Lassan már mindenki tisztába van azzal, hogy az utóbbi időben rohamos olvadásnak indult a sarkkörök jégtakarója. A Föld déli féletekén lévő „jégdugó” egyre gyorsabban olvad és ennek hatására Ausztráliától délre hatalmas jégtömeg kerülhet az óceánba. A Potsdami Klímakutató Intézet egy tanulmányt jelentetett meg nemrégiben a Nature Climate Change című lapban, amelyben a tengerszint növekedéséről értekeztek.

A kutatások szerint az Antarktisz keleti felében húzódó Wilkes-medencében akkora mennyiségű jég van, hogy az elolvadása esetében akár három-négy métert is emelkedhet a tengerszint. Az eddigiekben a nyugati részek voltak előtérbe, hiszen ott volt megfigyelhető nagyobb méretű olvadás. Most azonban a sokkal nagyobb keleti részek is valószínűleg veszélyben vannak.

A tudósok egy bizonyos „jégdugóról” beszélnek, amelynek az elolvadása egy visszafordíthatatlan folyamatot indítana el. Ez a rész jelenti az összeköttetést a völgyben lévő hatalmas jégtömeg és az óceán között. A klímaváltozás megállításáért egyre többen tesz a világ, de a megállítása szinte lehetetlen. Ha azonban valamilyen csoda folytán sikerülne, úgyis apránként a tengerbe csúszna a jégtömeg és felolvadna.

A PIK munkatársa, Matthias Mendel szerint is a jégtömeg elolvadása teljesen megváltoztatná a Föld arculatát. Számos tengerparti város kerülne veszélybe, víz alá kerülhetne akár New York, Tokió, Mumbai vagy Dublin is. Ezek még egyelőre csak találgatások, jóslások, az azonban biztos, hogy egy nagy változás kellős közepén vagyunk és az ember talán már túl kicsi ahhoz, hogy ezeket megakadályozza.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás