Hatnapos fesztivál a Fővárosi Állatkertben

Föld-fesztivál
Föld-fesztivál

Április 22-e a Föld napja volt, Magyarországon is már 1990 óta rendezvények és ünnepség övezi ezt a napot. Több évtizedes múltra tekint vissza a kezdeményezés, ugyanis Denis Hayes egyetemi hallgató ötletén indult el a sikeres „sorozat” 1970-ben.

Ma is ugyanannyira aktuális a környezetvédelem, a bolygót érintő kérdések, hiszen a helyzet azóta sem javult, sőt, folyamatosan romlik. Sokkal komolyabb gondokkal kell szembenézni, mint a gazdasági problémák, csak ebben a nagy káoszban sokszor csak ezekkel foglalkozunk. A gazdasági válság kirobbanása után, mintha háttérbe szorultak volna a környezetvédelmi kérdések és mindenki csak a pénztárcáját félti.

A Fővárosi Állat és Növénykert is csatlakozott a Föld Napja ünnepségsorozathoz és egy hat napos rendezvénnyel várja az érdeklődőket. Az élővilág sokféleségének védelme mindenkinek szívügye kell legyen, és érdemes ennek érdekében tenni is. Az utóbbi években a klímaváltozás került előtérbe, amelynek során a sarki élővilág komoly veszélyben van. A Föld-fesztivál nevet viselő hatnapos rendezvénysorozat vasárnapig tart, különböző programokkal várják az érdeklődőket. Az állatkert programra tűzte az országban legkiterjedtebb madár- és állatmentő tevékenységek bemutatását. Ezzel is mintegy ösztönözve az embereket arra, hogy segítsenek élhetővé tenni a Földet. Emellett az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége is megosztja az érdeklődőkkel a munkájának eredményeit. Számos rendezvény, amelyek a Föld védelmére hívja fel a figyelmet, hogy mindenki a saját kis környezetében tegyen annak érdekében, hogy unokáinkra egy élhető bolygót tudjunk hagyni.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás