Hogyan ne indítsunk vállalkozást?

Hogyan ne indítsunk vállalkozást?
Hogyan ne indítsunk vállalkozást?

Lehetőleg ne úgy, ahogy sokan teszik. Sokan belevágnak mindenféle előkészület, előzetes tervezés, előre gondolkozás nélkül. Azzal tisztában vannak, mivel szeretnének foglalkozni, hiszen általában alkalmazottként megszerzett gyakorlatukat, tudásukat akarják immáron saját maguknak kamatoztatni. Ez teljesen érthető, hiszen ki ne szeretné elérni azt, hogy munkájáért közvetlenül neki fizessenek, hogy saját maga oszthassa be az idejét, azt, hogyha hajlandó keményen és többet dolgozni, akkor ebből több pénze is legyen? Nézzük azonban azt is, mi történik, ha a dolgok mégsem az elképzeléseink szerint alakulnak.

Vállalkozóként magunknak kell megrendelést, munkát szerezni, ehhez hirdetni kell, ha egy hónapban egy forint bevételünk nem volt, akkor is vannak olyan dolgok, amiket biztosan ki kell fizetni: járulékaink, a telefonszámlánk, a könyvelés, ha van alkalmazottunk, az ő fizetése, stb. Ha pedig ezeket nem tudjuk fizetni, a különböző tartozások gyorsan fel tudnak halmozódni, ami előbb-utóbb cégünk végét jelentheti. Ha pedig egyéni vállalkozók vagyunk, teljes vagyonunkkal felelünk esetleges adósságainkért. Ez azt jelentené tehát, hogy ne vállalkozunk, ne akarjunk önállóan dolgozni?

Nem, erről szó sincs. Úgy ne vállalkozzunk, hogy előtte nem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen veszélyekkel kell szembenézzünk, milyen kockázatokat kell vállalnunk. Mielőtt belevágnánk, keressünk fel egy olyan céget, ahol tudnak nekünk tanácsot adni vállalkozásunk elindítása előtt. A tisztánlátás miatt: teljesen természetes, hogy sokan nem tudják a várható kockázatokat felmérni, mivel egész egyszerűen nem értenek hozzá. Ezért fontos egy kisvállalati tanácsadó céggel konzultálni. Itt célzott kérdéseket feltéve, segítenek abban, hogy kiderüljön, életképes-e, gazdaságilag megalapozott-e, amit csinálni szeretnénk. Segítenek abban, hogy összeállítsuk várható kiadásainkat, azt, hogy vállalkozásunkhoz milyen eszközökre, hány emberre lesz szükség, megtudjuk, hogy ezek mennyibe kerülnek. A várható bevételeket is meg kell becsülni, ha ez is megtörtént, a kiadások ismeretében lehet dönteni arról, hogy egyáltalán megéri-e nekünk azzal foglalkozni, amit elképzeltünk. Emellett meg kell ismernünk azokat a törvényi és egyéb kötelezettségeket is, amiknek vállalkozóként immár meg kell felelnünk.

Segítenek abban, hogy azt is lássuk, mik azok a dolgok, amik veszélyeztethetik vállalkozásunk sikerét: kevesebb vevőnk lesz, nem fizetnek nekünk, valamilyen oknál  fogva költségeink megemelkednek, új vetélytárs piacra lépése, vagy más ok miatt árat kell csökkentsünk. Ha mindezekkel tisztában vagyunk, csak ekkor hozzunk döntést, hogy valóban így, ebben a formában akarunk vállalkozni, vagy inkább valami mást kellene kitalálni. Természetesen minden üzlet, minden vállalkozás kockázattal jár, nem mindegy azonban, mekkorával. Ha ezekre felkészülve, ezek ismeretében kezdünk neki, máris nagyon sokat tettünk annak érdekében, hogy vállalkozásunk ne bukást jelentsen, hanem sikerre vigyük azt.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás