10. február 2012 · Nyári gumik a Continental-tól bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva · Kategória: Szolgáltatás

Lecserélésre várnak a téli gumik, jön a nyár, más szerkezet szükséges.  Az Az autó ereje nem csak a motorban, hanem a gumikban is rejlik. Ahhoz, hogy egy autó maximálisan ki legyen használva vezetés közben, függ attól is, hogy milyen abroncsot adtunk rá. Ha nyári gumiról van szó, akkor meg pláne oda kell figyelnünk arra, mit választunk, hiszen az év jelentős részét ezzel járjuk le. A Continental gumik nagyon megbízhatók, rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak mindig.

A márka neve szinte egyenlő a biztonsággal, a nyári gumik nagyon védik az autót a kőfelverésből keletkező károktól is. Könnyű és nehéz terepen is „állják a sarat”, mondhatni azt, hogy átvitt és a szó szoros értelmében is. Más cégek gyártmányaival ellentétben a Continental nyári gumijai megbízható menettulajdonságokkal rendelkeznek az épített, aszfaltos utakon, valamint a könnyű terepen is, továbbá hatásos vízelvezetést és hatékony öntisztulást tudhatunk be nekik. Amit még érdemes tudni ezekről a náyri gumikról, illetve ami szintén fontos tényező a gumivásárláskor, az nem más, mint a precíz irányíthatóság és a kiváló menetstabilitás. a Continental gumijai ebben profik!

A vizes felületen jól tapadnak, jól fékezhetők és kivételesen alacsony menetzajjal rendelkeznek.  Ha neked is összkerék-meghajtású gépkocsid van, akkor nincs értelme keresgélned a többi márkák, típusok között, ezek számára a Continental nyári gumik a legjobbak. Magyarországon és Kelet-Európában is elfogadható árakon szerezhetők be, nem csak szaküzletekben, hanem autógumis webáruházakban is.

A fentebb említett cég a német abroncsgyártás technológiájának egyik kimagasló képviselője, hasonló a francia Michelinhez, amennyiben a népszerűségét szeretnénk valamihez hasonlítani. A német gyár abroncsait gyakran alkalmazzák az új járművek gyárilag felszerelt első abroncsaiként is.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás