A kínaiak Franciaország előtt járnak a borászatban

 

A kínai borászat óriásit fejlődött
A kínai borászat óriásit fejlődött

Folyamatosan jelennek meg olyan hírek, hogy Kína valamilyen területen elsővé vált, azonban az olyan archaikus területeken, mint a borászat eléggé furcsán hangzik, hogy már Franciaországot is megelőzte az ázsiai ország. Kínában minden adottság megvan a borászathoz, hiszen a hatalmas országban rengeteg terület felel meg úgy földrajzilag, mint időjárás szempontjából. Ez ahhoz vezetett, hogy a korábbi évtizedekben hatalmas összegeket fektettek a szőlészetbe, így az ágazat hihetetlen mértékű növekedésnek indult.

 

Megvásárolták a legjobb európai, valamint amerikai gépeket, amelyek a borászatban használatosak, de nemcsak a két földrész gépezeteit, hanem a szakembereiket is szép számmal Kínába vitték. Például a Ruppert Ignác, a magyar szakember is segítséget nyújt nekik. A fejlődés odáig vezetett, hogy kifejlődött egy új generáció a helyi, fiatal borászokból, akik a más földrészről érkezett szakembereknek köszönhetően, nagy tudásra tehettek szert. Így már őshonos borászok is szép számmal akadnak, akik nagy tudással rendelkeznek, tehát minden adott ahhoz, hogy folyamatos legyen a fiatal generációk kinevelése, akár külföldi segítség nélkül is.

 

Jelenleg már 800 ezer telepítéssel rendelkeznek a Nemzetközi Bor és Szőlő Szervezet statisztikái szerint, ami azt jelenti, hogy leelőzték a hatalmas hagyományokkal rendelkező Franciaországot és szorosan ott vannak Olaszország mögött ezen a téren. Kínában már több mint négyezer éve megtalálható a szőlészet, ám a XX. század végéig soha nem került ekkora hangsúly rá, mint napjainkban.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás