Egy cégnek nagy hangsúlyt kell fektetnie saját maga reklámozására, hiszen ezzel a módszerrel lophatja be magát az emberek tudatába, és válhat ismertté, egyszóval ez a kis üzleti manőver robbanthatja be a boltot. A pendrive emblémázás hatalmas lehetőségeket rejt magában.
Egyrészt egy hasznos eszközről van szó, hiszen napjainkban kivétel nélkül mindenki használ ilyent, akinek laptopja vagy számítógépe van. A floppyk, a CD-k és a DVD-k korszakának már régen leáldozott, hiszen a mióta megjelent a pendrive emblémázás nélkül vagy akár azzal, az adatok hordozása kétségtelenül leegyszerűsödött. Nem kell többé bíbelődni a CD-k megírásával. Az ember egyszerűen bedugja a kis kütyüjét a megfelelő helyre, majd néhány perc után már húzhatja is ki, és viheti magával bárhova a rajta levő adatokkal együtt.
Másrészt ezeken az eszközökön elegendő hely van egy-egy logó vagy címer feltüntetéséhez. Tehát a pendrive emblémázás több szempontból is előnyös, amiért érdemes bármelyik cégnek belevágni egy ilyen jellegű reklámkampányba.