SOS gond esetén érdemes mobilgumist hívni

mobilgumis
Mobilgumis

A modern technikai vívmányoknak hála, ma már sokkal kényelmesebben tud bárki boldogulni minden szinten. Ha el akar például jutni egyik pontból a másikba, csak beül a felhajtón vagy a garázsban parkoló autójába és már indulhat is a több 100 kilométerre található célja felé. Természetesen némi figyelemre szükség van, ha nem szeretné, hogy az út szélén maradjon. A biztonságos vezetés mellett, a kocsi műszaki állapotát szintén szem előtt kell tartani.

Az aszfalttal közvetlenül érintkezésbe kerülő gumiabroncsok komoly fizikai erőhatásoknak vannak kitéve és ezen keresztül a sérülés kockázatának. Sajnos olykor elég egy kisebb idegen, éles tárgy az úton, hogy bekövetkezzen a probléma. Szerencsésebb esetben odahaza fog teljesen leereszteni a kerék, de arra is esély van, hogy az út szélén marad lerobbanva. Mit tehet ilyenkor? Ha SOS gondba kerül, a mobilgumis ki tudja segíteni a bajból.

Elég egy gyors telefonhívás és hamarosan megérkezik a helyszínre a jól felszerelt esetkocsi, hogy elhárítsa a hibát. Ha egy apróbb sérülésről van szó, akkor gyorsan megtörténik a kárnak az elhárítása, de a több centiméter szélesen kihasadt abroncs cseréje sem okoz problémát a szakembereknek. Megnyugtató érzés tudni, hogy biztosan nem marad egyedül a bajban. Az amobilgumis.hu weboldalon nagyon részletes útmutatást talál az igénybe vehető szolgáltatásokról.

Tudakozódjon és legyen mindig kéznél a megadott szám, amit tárcsázhat szükség esetén! Bármennyire óvatos, amikor elindul, sohasem tudhatja előre, hogy mikor kerül olyan helyzetbe, amikor szakemberre szorul. Természetesen érdemes mindig előre gondolkodni és a kisebb hibákat mielőbb kijavíttatni. Remek példa erre a kerék szelep eresztése, ami gyakran csak alig észrevehető levegőszökést okoz, amit könnyen pótolhat, de a folyamatos hanyagság odavezethet, hogy egyszer végleg feladja a tömítés a harcot és teljesen lapos abronccsal találja szembe magát. Ilyenkor pedig jöhet az azonnali segítség. Még jó, hogy erre is van megoldás, így nem fog sokat tétlenül vesztegelni egy parkolóban, mert hívására kiérkezik a mobilgumis.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás