Macskatartás lakásban

Cica
Cica

Új kis jövevény érkezett a lakásba, és szeretné a kezdetektől mindenből a legjobbat adni neki? A macskatartás felelősségteljes feladat, kezdőként pedig érdemes néhány dologgal tisztában lenni, ha nem szeretnénk, hogy a kis szőrgombóc túlságosan elkanászodjon, vagy egészsége veszélybe kerüljön.

A macskatartókat sokan nem értik meg, hiszen általában önző és maguknak való jószágoknak tartják a cicákat. Kétségtelen, hogy szeretnek a maguk fejük után menni, és a gazda bizonyos esetekben csak púp a hátukon, ez azonban nem jelenti azt, hogy képtelenek lennének a ragaszkodásra. Alaptermészetüket kihasználva kiépíthető velük szoros és bizalmon alapuló kapcsolat is. Mivel az utcán számos veszély leselkedik rájuk, így napjainkban egyre többen döntenek úgy, hogy a lakásban fogják tartani kis kedvencüket.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a négy fal között is nagyon jól tudja magát érezni a cirmos, de alomtálra, megfelelő, csomósodó, higiénikus és szagvisszatartó alomra mindenképpen szüksége lesz. Fontos, hogy a cicának mindig legyen friss vize, mert bár nem isznak túl sokat, de a több napos vízre különösen érzékenyek. Kitűnő macskahámok is sorakoznak a boltok polcain, melyekkel megsétáltathatja kedvencét a környező parkban.

Szabadjára azonban nem érdemes engedni, nehogy egy autó alatt végezze kis társa. Mivel a cicák előszeretettel élezik karmukat bútorokon, javasolt számára kaparófát, vagy akár cicabútort is beszerezni, melyen kedvére mászkálhat, és megszabadulhat az elhalt karomdarabkáktól is. Néhány hasznos eszközzel, és odafigyeléssel zökkenőmentes lehet az élet a bársonytalpú kedvenccel.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás