
Minden bizonnyal mindenki számára nagy örömöt jelent az a hír, melyet nemrégen jelentett be a Google az Ad Grants program legújabb ötletéről. Azoknak, akik még semmit nem hallottak erről, eláruljuk, hogy miben is rejlik ennek a programnak a nagyszerűsége. Legelsősorban abban, hogy olyan jótékony szervezetek munkáját segíti, amelyek nagyon sok jót tesznek az emberekért. A kedvezményben résztvevők ingyenes futtathatják AdWords hirdetéseiket a Google keresőwebhelyén. Természetesen ez bizonyos korlátozásokkal is együtt jár, melyek azonban mindenki számára elfogadhatóak. A korlátozások egyike az, hogy az ilyen kedvezményezett szervezetek csak havi 10000 USD-t költségkeretet használhatnak. Emellett meg kell felelniük bizonyos feltételeknek, mint például a programra jelentkező szervezetnek naprakész és érvényes jótékonysági státusszal kell rendelkeznie. Ezek mellett azonban meg kell említenünk azt is, hogy ebben a programban a Seo 101 is kiveszi a munkáját, mivel a programba résztvevő karitatív szervezetek számára ingyen készíti el majd kampányukat.