Annak ellenére, hogy ma már más típusok vették át az uralmat a klímák piacán, nem szabad megfeledkezni azokról a készülékekről sem, amelyek népszerűvé tették az ilyen típusú berendezéseket, mivel hosszú időn át vezetőpozíciót töltöttek be az eladás terén. A mobil klíma hirtelen népszerű lett azt követően, hogy az emberek megismerkedtek a légkondicionálás fogalmával. Ebben az időszakban úttörő szerepe volt, az ilyen készülékek első időszakának meghatározó eleme. A technológia azonban folyamatosan fejlődött korábban is, így az újabb, a mobil klímákkal szemben előnyökkel rendelkező berendezések kiszorították a piacról, jelenleg pedig már csak kevesen vásárolnak ilyen típusú berendezéseket.
Fontos azonban leszögezni, hogy nemcsak egyetlen típusú mobil klíma létezik, hanem számos, így a legjobb tisztázni, hogy pontosan melyikről is beszélünk, mielőtt a tulajdonságait kezdenénk elemezni. Ezen a területen is jelentek meg újabb változatok, amelyek sokkal kevesebb energiát fogyasztanak, mint elődei. Két nagyobb típusa van, a legnagyobb előnye pedig az, hogy könnyedén lehet szállítani. Az igaz, hogy ma már nem annyira népszerű, mint korábban, ám mégis vannak olyan helyzetek, amikor érdemes lehet beszerezni egy ilyen készüléket.
Amikor csak időszakosan van szükség a hűtésre, például egy olyan helyiségben, mint egy pince vagy padlásszoba, aligha van jobb megoldás, hiszen nincs értelme kiépíteni egy újabb típusú split klímarendszert, mert nem lehetne kihasználni. A mobil klímával kapcsolatban számos hasznos információt meg lehet ismerni, így mindenképp megéri meglátogatni a fujitsuklima.hu oldalt.