
Egyre több nagyvárosban kell szembenézni a lakóknak a hatalmas légszennyezettséggel, de a talán a legnagyobb problémák Kínában vannak, ahol 2001 és 2010 között 56 százalékkal nőtt a tüdőrákban elhunytak száma. Mindez ismét terítékre került, hiszen a legfiatalabb tüdőrákos beteg mindössze nyolc éves. A China News Service helyi forrásokból jelentette, hogy a betegség egyértelműen a környezeti ártalmak, a levegő szennyezettség következményei. A beteg kislány egy forgalmas út mentén lakott, ahol a levegő nagymértékben tartalmaz különböző szennyező anyagokat és nagyon magas a 2,5 mikron vagy annál kisebb átmérőjű porszemcsék koncentrációja. Hatalmas kérdés, hogy mindez még meddig mehet, mikor kapják fel a fejüket az illetékesek, hogy tenni kell valamit a helyzet javítása érdekében, hiszen egyre több beteget regisztrálnak és a hatalmas szmogban szinte lehetetlen élni. Az elmúlt harminc évben Kínában 465 százalékkal nőtt a tüdőrák miatti halálozási arány, amely mindenképpen riasztó adat. A hivatalos adatok szerint évente körülbelül 600 ezer ember hal meg tüdőrákban, a férfiak körében ez az egyik leggyakoribb betegség. Az egészségügyi szakvélemények szerint sajnos a következő harminc évben sem valószínű, hogy csökkenni fog a megbetegedések száma a felfoghatatlan légszennyezettség miatt. Ázsia leggyakoribb rákbetegségéről van szó, amelynek egyértelműen az ipari füst és a levegőszennyezettség az okozója, ezt már az egészségügyi világszervezet rákkutató ügynöksége is megállapította.